A tegnapszerkesztés 2011 február környékén indult, egyetemi SEO verseny. Egyik tagunk is indult rajta, mivel fel vette a tárgyat és a két beadandó egyike. Ha sikerül jó pozícióba felhozni az oldalt, akkor akár kapásból jelest is kaphat a kurzusra, ezért szeretnénk ezzel a post-csokorral kicsit erősíteni a jelenlegi helyen.
Az eddigi kulcsszavak is érdekesek voltak és persze értelmetlenek, nincs ez most se másként, csak talán a tegnapszerkesztés mégis közelebb jár a valós nyelvhez mint mondjuk a weburafako vagy a webbencs. Személyes kedvencem a webszemjankó volt, meg is nézhetitek az oldalam, most az első helyen üldögél, de a sajnos régen, verseny lezártakor csak a 6. helyre volt elég. Ez volt az első próbálkozásom, nagyon sok dolgot szúrtam el itt, de itt is tanultam a legtöbbet.
Egy másik érdekes kúlcsszó a tewebőgés, a doméncímből kitalálhatjátok, hogy itt is indult egy tagunk ez a 2. helyre volt elég. Szerintem az aldomén és egy kezdeti hiba okozta a galibát. Túl korán kapott 2 nem releváns sitewide linket, ami keményen rányomta az egész optimalizálásra a bélyegét.
Most újult erővel vágunk neki a feladatnak meglátjuk ki lesz idén a legjobb tegnapszerkesztő!