Lássatok csodát bemutatjuk a tegnapszerkesztő oldalunkat, nem csalás és nem is ámítás ez! Hát jöjjön:
Előző bejegyzésemben már elmeséltem az apropót, amiért ezek a posztok készülnek, most inkább foglalkozunk magával az oldallal. Több szempontból szeretném megvizsgálni hol tart a kollégám, merre halad, egyszóval mit teszk azért, hogy megnyerje az ELTE IK honlapszerkesztés kurzusának 2011. februári keresőoptimalizációs versenyét.
Először is beszéljünk a domén és a tárhelyről névről:
A doménnév jelen esetben nem volt kérdés, kulcsszavas nevet akart, aminek a kiválasztása egyszerű hiszen kizárólag egy megadott szóra kell optimalizálni, tehát meg is rendelte a tegnapszerkesztes.hu címet. Az egyetlen problémát az okozhatta, ha valaki előtte elindítja a foglalást, de szerencsére ilyen nem történt. Körülbelül két hét alatt meg is jött, ami azért hátránynak számított egy 3 hónapos versenynél, de addigra már készen volt néhány húzó site-al és az oldal tervével. A 3 in 1 hosting bt. – nél bérelünk több tárhelyet is, mivel teljesen megbízhatóak a szerver elérhetőségek, ide vette fel.
Másodszor nézzük meg az oldal felépítését:
Én megmondom őszintén nem tudtam nagyon megfogni ezt a szót, de barátomnak támadt egy vicces ötlete, ami reméljük egyre jobban kibontakozik majd. A tegnapszerkesztes.hu egy blog oldal lesz, tegnapszerkesztés kapitány köré építve, aki izgalmas helyeken kalandozik. Ezt egy saját fejlesztésű PHP+MySQL rendszerrel oldotta meg, jelenleg csak a blogos rész van aktiválva, de nem sokára már hozzá is lehet majd szólni. A legegyszerűbb megoldásokra törekszik, hogy az oldal szép, praktikus és gyors legyen.
Harmadszor, mi folyik a háttérben:
Talán nem meglepő, de lehet az oldalra nem árt ha mutat néhány link, lehetőleg minél relevánsabb, témába vágó oldalról. Ezeket is nekünk kell megteremteni, hiszen a téma nem túl felkapott és nem hiszem sokan írnának vagy tennék ki érdekességként oldalukra, ha te még is a kivételek közé tartozol, akkor kérlek ne habozz és linkelj a tegnapszerkesztes.hu -ra.
Végül legyen egy vicc zárásnak:
Kért tegnapszerkesztő beszélget:
- Hé te, neked milyen volt a tegnapod?
- Nagyszerű, hallatod, hogy átvágtam a holnapom?
- Nem, na mesélj.
- Fogom magam, használom az erőt és jól megszerkesztem a tegnapom, erre jön a Johny, na az volt a nem semmi.
- Tyű, így kell csinálni a múltat öcsém!
Hajrá kerüljön előre, egy-kéét-háááá!